Koleszterin hisztéria – II. rész

1
1021

Részlet folytatása “A koleszterin nem ártalmas” című könyvből.

A tisztesség megkívánná…

1236728_623869890996518_1244655314_nA tisztesség megkívánná, hogy a koleszterinnel kapcsolatos propagandában az alábbi információk is megfelelő teret kapjanak.
Az imént idézett tudományos közlemény címe* ugyanis a következő:

„A zsírcsökkentő gyógyszerek rákkeltő hatása”

Bebizonyosodott, hogy a fibrátok és statinok csoportjába sorolható koleszterinszint-csökkentő gyógyszerek rákot okoztak a kísérleti állatokban.

A közleményből az is kiderül, hogy soha nem végezték el azokat a vizsgálatokat, amelyek biztonsággal ki tudnák zárni ugyanezen szerek rákkeltő hatását embereknél.

Nem véletlenül intettek fokozott óvatosságra a cikk szerzői.

Úgy vélem, elvárható lenne, hogy minden ember, akinek felírják ezeket a szereket, korrekt tájékoztatást kapjon erről a kockázatról.

A koleszterinszint-csökkentő gyógyszerek – a piaci adatok szerint – a második helyen állnak a patikák forgalmában.

Hatalmas bevételt jelent tehát a gyógyszergyártók számára, ha minél szélesebb körben forgalmazzák őket.

Akkora biznisz, amekkoráról sokan még álmodni sem mernének.

Minél többen szedik,…
…annál nagyobb biznisz.

2004-ben botrány tört ki az USA-ban.

Idézem a téma egyik elszánt és elmélyült kutatóját, Szendi Gábort:
„2004-ben Amerikában óriási patália volt, mert a nemzeti koleszterinszint program irányelveit meghatározó bizottság leszállította az addig érvényben lévő „normális” koleszterinszintet, ezzel további 7 millió amerikait ítélve arra, hogy statinokat** kell szednie, ha élni akar.”

Összeült tehát a bizottság, és másnapra 7 millió amerikai, aki előző nap még teljesen egészségesnek számított, máris „kezelendő beteggé” vált.

Így lehet egyetlen tollvonással sok-sok gyógyszerfogyasztásra ítélt „beteg” embert előállítani.
Anélkül, hogy mérget kevernénk az ivóvízbe, vagy valamilyen veszélyes vírust szórnánk szét a népesség körében.
Egyetlen tollvonással!

Az ügy szépsége, ahogyan azt Szendi Gábor leírja, a következő volt:
„Hamarosan kiderült azonban, hogy a bizottság kilenc szakértőjéből nyolc anyagilag olyan gyógyszergyáraknak van elkötelezve, amelyek statinokat gyártanak.”

Ha mindenki szedi,…
…az a legjobb biznisz.

A hírt a BBC News-tól vette át az orvosi kérdésekkel foglakozó Informed nevű honlap, amelynek célja saját megfogalmazásuk szerint az, hogy:
„orvosok által írt vagy ellenőrzött, szakmailag hiteles tartalommal szolgáljon”.

Lássuk:
„Csak semmi pánik!
Sokan feleslegesen szednek koleszterinszint-csökkentőket”

Két orvos tiltakozott:

„A koleszterinszint küszöbértékeit a Kardiológusok Európai Társasága túlságosan alacsonyan állapította meg, ezért előfordulhat, hogy egészséges emberek fölöslegesen szednek gyógyszert.

Azt állítják, hogy a jelenlegi határértékeknél az 50 év felettiek 90 százalékát veszélyeztetettnek lehetne nyilvánítani, és gyógyszereket lehetne velük szedetni.

A két orvos aggodalmát fejezte ki, mondván, hogy a szívbetegség szempontjából kockázati csoportba nem tartozóknak a gyógyszerszedés nem használ, viszont költséges, és nemkívánatos mellékhatásokkal járhat.

Az új határértékek szerint Norvégiában a lakosság 76 százaléka számítana veszélyeztetettnek, beleértve a 24 évesek felét is.
Mindez annak ellenére, hogy Norvégiában a várható élettartam 78,9 év.
2005. március”

Az átlátszó eljárásmód már orvosoknál is „kiveri a biztosítékot”.

*A közlemény eredeti címe: Carcinogenicity of Lipid-Lowering Drugs

**Statin: a ma forgalomban lévő koleszterinszint-csökkentők egyik fajtájának kémiai neve.

 

1 HOZZÁSZÓLÁS

SZÓLJ HOZZÁ, MOND EL A VÉLEMÉNYED

Please enter your comment!
Please enter your name here